Elmúlt pár napban több cikk megírását is elterveztem, végül sikerült az elsőnek az bevezetésével elkészülni. Szinte folyamatosan talpon voltam.

Mivel két fontos tantárgyból is megbuktam, így rohangálhattam össze-vissza a kérvényekért, hogy mégis hegy vehessem fel a ráépülő tantárgyakat. Az aláírások nincs is baj, mert a tanárok simán megadták, de hogy ez milyen hosszú procedúra... Mellette még munkát is intézhettem. Tegnap is voltam munkamegbeszélésen, majd mehettem az eltére, onnan a sotéra, majd az én suliba, és a végére egy másik diákszövetkezethez egy másik munka miatt. Mire hazaértem, már csak arra volt energiám, hogy sorozatot nézzek. Ma is mehet be a campusra, de remélhetőleg ma már minden meglesz.

De ami lényeg: eljött a nap, amikor meglátogatom a barátnőim Szombathelyen. A. még lehívott múlthéten, ami végül mostanra lett alkalmas. K. (akivel szombaton inni mentünk) is ott lesz, úgyhogy nagyon jó hétvégének ígérkezik. Kicsit görcsbe is van tőle a gyomrom. Hogy mitől is pontosan, azt nem tudom megmondani. Izgalom, izgatottság, mert biztos nagyon jó lesz.. Kis félelem, hogy milyen lesz A. családjánál lakni, akiket még csak nem is ismerem és vajon mit fognak rólam gondolni. De így leírva, hülyeségnek is tűnik. Biztos minden a legnagyobb rendben lesz, csak jó vonatra szálljak.

Most már nincs visszaút. Megyek Soundra. Ma besétáltam az egyik árusító helyre, és megvettem a a bérletet. Már most be vagyok tőle zsongva. Tervbe van véve, hogy ha lehetséges, akkor egész júliusra lemennénk a Balatonra. Fantasztikus lenne. Annyira várom már a nyarat. Addigra fogyni is tudok bőven.

Emlékszem, hogy tavaly ilyenkor mennyire magam alatt voltam az állítólagos barátaim miatt. A volt osztálytársaim nem voltak igazi barátok, csak osztálytársak, akikkel az időmet töltettem - ha persze az eszükbe jutott, hogy engem is meghívjanak. Azt már ekkor is tudtam, hogy rájuk nem számíthatok. Csak most tapasztaltam, tapasztalom meg igazán, milyen is, ha az ember olyanokkal van körülvéve, akiknek fontos.

Tegnap délután találkoztam Be.-vel, akivel több mint nyolc éve rendíthetetlenül közel állunk egymáshoz. Este beszéltem A.-val, szaktársammal, akivel nagyon jó barátok lettünk (mellette még két másik lánnyal), aki elhívott minket vidékre, hogy töltsünk nála pár napot. Olyan jól esett a kicsit szívemnek... Este mentem inni K.-vel, akit A.-n keresztül ismertem meg, és vele megint nagyon jól éreztem magam. Kezdünk egyre közelebb kerülni. Ha ez nem lett volna elég, a kocsmatúra alatt összefutottunk Ba.-val (volt osztálytárs, egyik, aki igaz barátnőm volt még a suliban is), és vele is nagyon jól éreztem magam. Már le is tisztáztuk, hogy együtt megyünk Soundra. Holnap meg is veszem a bérletet. Ráadásként még velük is tartottam a bulizni.

Hihetetlen , de két hónap után bulizhattam. Nem olyan jó helyen voltunk, de mégis élveztem. Jó volt végre kikapcsolódni ezután a másfél hónap szenvedés után.

Egy szó mint száz, végre rátaláltam azokra az emberekre, akik fontosak nekem. és én is fontos vagyok nekik. Ezért is imádom annyira az egyetemi életet, a Pázmányt. Neki köszönhetően ismertem ezeket az embereket. Anyum mindig azt mondta, hogy az egyetemi barátságok fognak mindig megmaradni. Most már látom, miért.

Hát tegnap jók voltak a megérzéseim. Megbuktam. De még milyen csúnyán. Már eleve a beugrón se jutottam át, olyan nehéz volt. Az a tudat vigasztal, hogy  még a mai napon is olyan 70% volt a bukási arány.

Miközben osztották ki az elégtelenek, a proffok megemlítették, hogy idén tavasszal indítanak vizsgakurzust, mert olyan sokaknak nem sikerült teljesíteniük a tantárgyat. Komolyan mondom, ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. Ez azt jelent, hogy egyáltalán nem fogok csúszni (legalább is, ha összeszedem magam), mert így majd felvehetem az összes tantárgyat, amikhez néhányhoz amúgy előfeltétel az anatómia, és párhuzamosan csinálhatom őket. Hála az égnek!

Tanultam a hibáimból. Következő félévben sokkal okosabban osztom be a vizsgámat, nem hagyok mindent utolsó pillanatra, és ami még fontosabb: TANULOK. Nem a vizsgaidőszakra hagyok mindent, hanem a szorgalmi időszak alatt is leülök a seggemre, és tanulok. Ez nem egy olyan szak, amin át lehet magam küzdeni minimális tanulással. Ez a félév jó lecke volt, hogy felfogjam, hogy ez már nem középiskola, rohadtul nem.